Csillagászat

2019.04.02. 08:59

https://444.hu/2019/04/01/tizszer-erosebb-a-nap-magneses-mezeje-mint-gondoltak

Sosem értettem ezt a csillagászatot. Milliárd fényévre levő csillagokról megmondják, hogy pontosan mekkora, milyen messze van, milyen anyagokból áll, van-e körülötte lakható bolygó, szinte bármit, de a 8 fénypercnyire lévő Napról csak gondolják, hogy milyen erős a mágneses mezője, és egy nagyságrendet tévednek, közeledik a Földhöz egy rohadt nagy aszteroida, és csak pár nappal azelőtt veszik észre hogy ideér a közelbe. Gyakorlatilag mindent mondanak, amit az átlagember úgysem tud ellenőrizni. Most már abban sem vagyok biztos, hogy mikor volt a Nagy Bumm, ha volt egyáltalán... Lehet, hogy a Világegyetem nem robbanással indult, hanem egyszerűen csak lüktet. Időnként összehúzódik, majd kitágul. Lehet, hogy csak egy - számunkra - gigantikus medúza része vagyunk, ami egy hatalmas óceánban úszik...

Lángos

2016.11.18. 11:13

Tegnap anyósom lángost sütött. Finom volt. Én meg próbálok fogyni. Lehet ilyen körülmények között? Tettem rá tejfölt, sajtot csak azért nem, mert lusta voltam reszelni, de ha ma is sütne, már tudni fogom, hogy szeletben is rárakhatom :-). Egyébként nem is lenne vele probléma, ha nem este fogyasztanám ezeket. Tegnapelőtt meg a gyerekem bontott ki egy doboz csokit. Azt is szeretem...

Egyre csak hízom,
vissza kell fogni magam.
Vagy dagadt leszek.

 

2016.11.17. 14:49

Tegnap leesett az első novemberi hó. Nagy pelyhekben, sűrűn. Kár, hogy rövid ideig tartott. Vajon milyen lesz a tél? Egyelőre mindenhol azt olvasni, hogy meleg lesz. Ha belegondolok, hogy gyerekkoromban mekkora havazások voltak, most meg már évek óta örülünk, ha legalább egy kicsi esik.

November. Ősz van.
A levelek hullanak.
A telet várom.

 

Soványság

2016.11.14. 09:51

Ki nem eszik, sovány leszen;

és a sovány nagyon csúnya.

Ráadásul kicsi súlya

miatt a szél el is fújja.

Nyest

2016.05.25. 12:18

Futott az úton egy nyest,
láttam, mikor leszállt az est.
Szaladgált,
rohangált,
kutyám ugatta, nem volt rest.

Limerick

2016.05.11. 14:23

Volt egyszer egy béna költő,
kinek minden tolla töltő.
Néha rímel,
verset mímel;
így telik egy emberöltő.

 

Szerző: Bogoj

Szólj hozzá!

Címkék: vers limerick

És... megint tavasz

2015.02.25. 11:52

A legutóbbi bejegyzés óta közel egy év telt el, és mintha ugyanazt a bejegyzést írhatnám újra. Megint nem volt hó, ha esett is egy kevés, másnapra már el is olvadt. Most már vajon minden tél ilyen lesz?

Bár tél van még, de
már süt a Nap ezerrel.
Nyitva az ablak.

 

Tavasz

2014.03.13. 10:33

Úgy tűnik, itt a tavasz. Kicsit hiányolom, hogy nem volt tél. Szerettem volna hógolyózni, a srácaim meg szánkózni, hóembert építeni. Úgy vélem, a természet is megsínyli a téli hideg hiányát. És valószínűleg a pénztárcám is, ha minden a szokásosnál drágább lesz.

Elmaradt a tél,
már nyílik az ibolya.
Drága lesz minden.

 

Iskola

2013.09.03. 10:03

Tegnap elkezdődött az iskolaidőszak. A gyerekeim nem örülnek túlságosan, de mit lehet tenni...
A nagyobbik órarendjében ráadásul csomó új tárgy jelent meg. Fizika, biológia, kémia...
A nyár tök jó volt neki, de most elég jelentősen lecsökken a számítógépidő :-)
Lesz helyette tanulás...

Végre itt az ősz,
esők, köd, este sötét.
Mindjárt itt a tél.

Szerző: Bogoj

Szólj hozzá!

Címkék: iskola haiku

Meleg

2013.08.05. 14:30

Tegnap kivittem a délutáni körére a kutyát. Kb. fél óra volt, de majd megdöglöttem a hőségtől.

Meleg van. Nagyon.
Jöjjön most már kis eső.
Elszárad minden.

Szerző: Bogoj

Szólj hozzá!

Címkék: meleg haiku

A holló és a róka

2013.06.27. 13:38

Éhes volt a holló;
korgott már a gyomra.
Beröppent gyorsan
egy helyi boltba.

Szállt az ételpulthoz,
ott valamit leljen,
enni vágyott valamit,
nem hogy legeljen.

Meglátta a sajtot,
lecsapott rája.
Szép nagyot lopott;
hízott ám a mája.

Száguldott kifelé;
mielőbb ehessen,
korgó gyomra hamar
tele lehessen.

Ágon ülve éhesen
behabzsolta gyorsan,
majd bambán nézett
maga elé zordan.

Énekelj nekem!
Mormogta a róka
gyomrából feltörve,
mert a sajt csalóka.

Romlott volt a sajt,
címke átragasztva;
lejárt határidő után
újra fagyasztva.

Énekelt a holló,
előtört a róka,
a sajt a földön.
Ez már nem volt móka.

Ismét éhes a holló,
de nem volt kedve enni.
Nem kellett volta
romlott sajtot csenni.


Mi ebből a tanulság?
Jegyezzük meg nyomba'!
Nem minden igazság,
mi címkére van nyomva.

Sajnos a neten csak darálthúsos receptet találtam, azt viszont csak egyszer próbáltam, és nem ízlett. Itt az én verzióm:

Szükséges alapanyagok:

2 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1/2 kg sertéscomb
5-6 paradicsom
chilis bab konzerv
mirelit zöldségek
140 g sűrített paradicsom konzerv
csípős ketchup
fűszerek

Elkészítés

A vöröshagymát pucolás után kockázd fel, nem kell túl kis darabokra. A fokhagymát tisztítsd meg, zúzd össze. A kettőt együtt pirítsd meg egy kevés olajon. Ezután tedd bele a hüvelykujjnyira darabokra vágott húst. Süsd addig, míg ki nem fehéredik. Sózd (vagy vegetázd), borsozd, paprikázd, önts rá vizet, és fedő alatt főzd, míg a hús meg nem puhul, és a víz nagy része el nem fő (ha sok víz marad rajta, főzd tovább egy ideig fedő nélkül). Szórd meg chilivel és oregánóval. Add hozzá az apróra vágott paradicsomot (a héját könnyen le tudod szedni darabolás előtt, ha pár percre forró vízbe teszed, majd hideget engedsz rá. Ha előtte a paradicsomot a végén kis keresztet ejtve bevágod, a héja szinte magától lejön). Mehet bele a sűrített paradicsom, szükség esetén kis ketchup. (Én a Félix Pokol tüze fekete tubusosát használom). Rotyogtasd negyed órát, gyakran kevergesd, mert könnyen lesül. Ezután mehet bele a chilis bab (vörösbabbal az igazi, de a fehérbab is megfelel), és az egyéb zöldségek (fagyasztott borsó, répa, kukorica, zöldbab  kb. fél órát előfőzve). Forrald össze, és kész.

Jó étel a bab,
Chilivel is nagyszerű.
És - hát - jól szelel...

Tavasz

2012.04.02. 11:01

Itt a tavasz. Megjelentek a sünök, már hármat láttam, amikor este kivittem a kutyát. Nyílik az ibolya, hamarosan az orgona is.

 

Tavasz van. Éljen!
Jön a meleg, kikelet.
Virágzik minden.

 

Szerző: Bogoj

Szólj hozzá!

Címkék: tavasz haiku

Rántott hagymakarika

2012.03.22. 11:47

Elkészítettem életem első rántott hagymakarikáját. Úgy vélem, nem lett olyan rossz:-)

Összekevertem egy tojást, valamennyi lisztet, sót, borsot, sütőport meg kis tejet. Jól kikevertem, majd beletunkoltam a hagymát, amit előtte 4-5 mm vastag szeletekre vágtam, és karikákra bontottam. Ezután zsemlemorzsában is megforgattam, majd mehetett a forró olajba. Pár perc után lehetett megfordítani, újabb pár perc után kész is volt.

Azt hiszem, a tésztát kicsit sűrűbbre hagytam a kelleténél, túl vastag maradt a hagymán.

 

A hagyma finom.
Bár egy kicsit csípős, de
megsütve édes.

 

Kutya

2011.09.22. 11:26

Van egy kutyám. Canis lupus familiaris. Nem mondhatnám, hogy rajongok érte. Milyen furcsa jószágok... Annak ellenére, hogy így érzek iránta, amikor hazaérek, farkcsóválva rohan elém, ugrál rám. Lehetetlen nem megvakarni a füle tövét... Vajon mi lakozhat a lelkükben? Mi alapján dől el, hogy kihez ragaszkodnak, kit szeretnek?

Ilyen volt kölyökkorában:

 

 

És ilyen most:

 

 

Szerző: Bogoj

Szólj hozzá!

Címkék: kutya

Adóbevallás

2011.05.20. 11:08

Ma van a 2010-es évre vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallás végső határideje. Ha utánaszámolnék, hogy a szuperbruttómból mennyi az, amit ténylegesen magaménak tudhatok, elkeserednék. Ebből kifizet a munkáltató nem kis összeget mindenfelé, a maradékból fizetek adót és egyéb - szintén nem kis - összegeket mindenfelé, a maradékból - ha vásárlok (és miért ne tenném) - fizetek áfát. És gyakorlatilag a maradék az, amit magamra költöttem. Nem akarok belegondolni, hogy mennyiről indultunk, és mennyihez jutottunk...

 

Eutanázia

2011.05.16. 10:08

Ha már szóba került a halálbüntetés és az abortusz, nem maradhat ki a harmadik nagy halál-kérdés, az eutanázia sem.

Akik nem akarják engedni, azok legtöbbször az élethez való jogot szokták felhozni saját igazuk alátámasztására. Csakhogy a jog egy olyan dolog, amiről le lehet mondani. Ha nem lehet, akkor az már nem jog, hanem kötelezettség.

Az eutanázia olyan embereknél kerül szóba, aki a saját életét már nem tekinti életnek, mert a valódi, életnek mondott valami olyan dolgokkal jár, amivel ő valamiért nem rendelkezik. Ilyen az, amikor egy irtózatos fájdalmakkal szenvedő rákos beteg már felkelni sem tud, képtelen kézbe venni egy könyvet, és már semmi nem érdekli azon kívül, hogy szabaduljon a fájdalomtól. Ha nem kívánja ezt az életet, miért nem mondhat le erről a jogáról? Miért kényszerítjük bele további szenvedésbe?

Erre szoktam mondani:

Az eutanáziáról az egészségesek döntenek, az abortuszról férfiak, a halálbüntetésről pedig olyanok, akiknek még nem gyilkolták meg senkijét.

 

Életet élni.

De teljeset. És halni.

De méltósággal.

 

Idő

2011.05.10. 16:13

Egy meglepő állítás: márpedig idő, mint olyan, nem létezik.

Na, ne már! – lehetne tiltakozni -, hisz az óra is méri, mi is érezzük a múlását, ahogy öregszünk.

És mégis. Azt állítom, hogy amire mi azt mondjuk, hogy idő, az valójában nincsen. És akkor MI van? Változás. Minden általunk ismert dolog változik valahogy. Az első, amit az ember észlelhetett, talán a napszakok változása. Aztán az évszakoké. És kiderült, hogy sok minden függ az időnként visszatérő időjárási elemektől. De honnan lehetne tudni pontosan, hogy hányat kell aludni addig, amíg vetni lehet? Vagy már aratni? Hogyan tudnánk megbeszélni egy randit a kedvesünkkel, hogy egyszerre legyünk az adott helyen? Kellett egy olyan eszköz, amivel lehet mérni a változást. Ez lett napjaink órája, ami nem más, mint egy változások összehasonlítására alkalmas, ritmikusan változó és a saját apró változásait számoló, és azt kijelző eszköz. És létrehoztunk egy fogalmat, az időt, aminek segítségével jobban ki lehet fejezni bizonyos események bekövetkeztét. Létrejött a ’mikor’.

Az óra nem mér időt, csak ritmikusan változik, és számolja, hogy mennyit változott. És ezt a mennyiséget tudjuk hasonlítani más változásokhoz. Ha azt kérdezem, hogy mennyi idő telt el, valójában arra vagyok kíváncsi, hogy az óra mennyi változást jelez a kijelzőjén.

Ha lenne idő, vajon egy másik bolygón ugyanúgy telne, mint a földön? Nyilván nem, hisz a mi ’időnk’ a Föld bolygó mozgásától függ. Mennyi ’idő’ alatt kerüli meg a napot, mennyi ’idő’ alatt fordul körbe. Más bolygó nyilván vagy gyorsabb, vagy lassabb. Az idő nem lenne egységes a világegyetemben? Ami nincs, nem is lehet az.

Ezért nem lehetséges időutazni sem. Ami nincs, abban nem is lehet utazni.

És ennélfogva a múlt, mint olyan nem egy időbeli fogalom, hanem a változások egy olyan állapota, ami folytonosságánál fogva a jelenben kötött ki. A jelen létezik. Most. Jövő sincs. De lesz. A dolgok folyamatosan változnak. A jövő sincs előre megírva. Folyamatosan alakíthatjuk.

 

Szerző: Bogoj

23 komment

Címkék: idő időutazás

Abortusz

2011.05.05. 15:02

Abortuszellenes kampányt indít a kormány. Egyelőre azért nem tiltják be, mert a magyar társadalom még nem kész erre a lépésre.

Bírom, hogy az abortusztörvényt olyanok alkotják, vagy akarják megalkotni, akiknek soha nem lesz része abortuszban. Férfiak. Miért is ne legyen egy nőnek joga eldöntenie, hogy kihordja-e a megfogant magzatot? Az ő teste, az ő élete. Miért nem a nők döntik el, hogy legyen-e ilyen törvény, illetve hogy mit tartalmazzon?

 

Enyém a lelkem.

Azt hiszem, a testem is.

Lehet, tévedek.

 

Szerző: Bogoj

25 komment

Címkék: abortusz haiku

Halálbüntetés

2011.04.29. 09:50

Mindig is a halálbüntetést támogattam.
Úgy vélem, a halálbüntetés valójában nem büntetés, csak a neve az. A lódongónak sincs köze a lóhoz, a bölömbikának sincs a bikához. Ez egy elnevezés.
Az ember társadalomban él, és ha egy egyén veszélyes a társadalomra, ki kell belőle emelni. Ha van esély pozitív irányú változásra, lehet büntetni, utána visszaengedni. Ha nincs rá esély, akkor nem kell visszaengedni, viszont az eltartásáért minden esetben dolgozzon meg. Megszüntetném a luxusbörtönöket, eleve létre sem hoztam volna őket, a börtönbüntetés tényleg büntetés legyen, ne üdülés.
És vannak olyan bűnösök (többszörösen visszaeső erőszaktevők, gyilkosok, stb.), akikre nem szabad a többi ember jóindulatát, pénzét pazarolni. Igen, őrájuk kell kiszabni a halálbüntetést. Nem büntetésként, hanem hogy a társadalom megszabaduljon tőlük.
Igen, elképzelhető, hogy bármilyen alapos munkát végeznek a nyomozó, bizonyító, stb. szervek, ártatlan is kerül kivégzésre. És biztos vagyok benne, hogy ha esetleg én, vagy a családom tagja kerülne ilyen helyzetbe, szidnám, átkoznám a rendszert.
De mi a helyzet akkor, amikor egy többszörös gyilkost kiengednek a 30 évig tartó életfogytiglanból jó magaviselet miatt 20 év után mondjuk 40 évesen, és visszaesőként kiirtja a családomat?
Alapos nyomozati munkával minimálisra lehet csökkenteni az ártatlanul elítéltek számát, és azért apró-cseprő ügyek miatt nyilván nem járna halál, viszont a visszaesések száma biztos, hogy jóval magasabb, mint az ártatlanul halálraítéltek száma lenne. De ha úgy nézzük, az utakon is rengeteg vétlen autós hal meg mások hülyesége miatt. Az miért nem jutott még senki eszébe, hogy betiltsuk az autókat? Vagy akár az, hogy a sebességhatásokat ne táblákkal akarjuk betartatni, hanem az autó ne legyen képes nagy sebességre? Esetleg egy beépített szonda vizsgálja meg a gépkocsivezető alkoholszintjét az indítás előtt, és ha 0-nál nagyobb, akkor ne lehessen elindítani?
Akik úgy vélik, hogy az ítéletet hajtsa végre a gyilkos áldozatának egy hozzátartozója: biztos lenne, aki megtenné, de ezzel még jobban tönkre lenne téve az élete. Nem elég, hogy elveszítette valakijét, még gyilkossá is vált. Ahelyett, hogy megkönnyebbülést hozott volna neki a dolog, csak rosszabb lett. Ahhoz, hogy valaki hóhérként megöljön valakit, kevés a harag, bosszúvágy. Ahhoz komoly lelki felkészültség kell, hogy el lehessen viselni egy másik ember életének elvételét. Erre vannak a hóhérok.
Szóval ha szavazni kellene, én visszaállítanám a halálbüntetést.

 

Halál. Végleges.

De a szeretteinket

ki hozza vissza?

 

Csernobil

2011.04.27. 09:42

Tegnap volt a csernobili katasztrófa 25. évfordulója. Nem érzem úgy, hogy ez a negyed százados forduló ünneplésre adna okot.

 

A technika jó.

Főleg az előnyei.

De a hátrányok?

 

Gazdag ember, szegény ember

2011.04.19. 16:18

 

Most olvasom, hogy (idézem): "Jövőre rosszul jár, aki rosszul keres".

Az a baj, hogy ez már idén is így volt/van. Tehát a szegényebb és gazdagabb rétegek közti szakadék még tovább mélyül.

 

Ne legyél szegény,

És ne legyél beteg se.

Sőt! Ne is legyél!

 

A költészet napja

2011.04.11. 09:27

Ma van a költészet napja, egyben József Attila születésnapja.

Bár a közelébe sem érhetek, azért itt a következő háromsoros.

 

Költészet. Mi az?

Érzések, gondolatok

rímbe öntvénye?

 

A Felszabadulás ünnepe

2011.04.04. 10:44

1945-től 1989-ig a mai nap volt felszabadulásunk ünnepe. Ez volt az a nap, mikor a győztes szovjet hadsereg felszabadította, majd megszállta országunkat.

www.youtube.com/watch

 

Felszabadulás.

És csöbörből vödörbe.

De vajon most jobb?

 

 

Rejtő Jenő

2011.03.29. 13:20

Éppen 106 éve történt - 1905. március 29-én -, hogy megszületett egyik kedvenc íróm, Rejtő Jenő. Fiatalon, 1943-ban halt meg. Pedig mennyi könyvet írhatott volna még...

Sürgősen elő kell szednem valamely regényét a sok közül, ami megvan. Talán a Csontbrigádot.

 

Világháború.

Mily értelmetlen halál.

A Föld túléli.

 

Szerző: Bogoj

Szólj hozzá!

Címkék: rejtő haiku

süti beállítások módosítása